Robots en restaurante chino


Az idő előrehaladtával nap mint nap egyre több területen próbálják helyettesíteni robotokkal az emberi erőforrásokat. Éppen ezen a héten mutatták be általánosságban, mennyire felgyorsult az embereket helyettesítő technika fejlődése, akárcsak az olyan megoldások elterjedése, mint a járművekbe telepíthető intelligens szoftverek vagy hogy egy hagyományos kínai étterem robotokat kezd el használni.


A kínai Heilongjiang államban egy étterem 20 robotra kötött szerződést, akik az ételelek elkészítésével és felszolgálásával lesznek megbízva, de olyan speciális kéréssel is lehet hozzájuk fordulni, hogy például a robot énekeljen, míg az étterem vezetői megebédelnek. Mindezek ellenére azonban az emberek továbbra is jelen vannak az étteremben, méghozzá azért, hogy megnyomják a megfelelő gombokat, amik a robotot az adott munka elvégzésére utasítják. Emellett az emberi jelenlét azért is szükséges, mert az alapanyagokat is ők készítik elő, amelyeket később a robot fog használni, továbbá az munkaidejük lejártával a robotokat el is kell pakolni.

Az ételrendelés menete az étteremben

Maga a rendelés elég könnyen kivitelezhető:

  1. A vendég belép az étteremben és elkéri az étlapot
  2. Kiválaszt egy ételt
  3. Egy ember közli a robottal, hogy mit kell főznie
  4. A szakács-robot megfőzi az ételt
  5. A pincér-robot felszolgálja azt az asztalnál
  6. Jó étvágyat!

Habár a jövőben egy kívülálló robot a későbbiekben előkészíthetné az alapanyaogokat és segíthetne nyugovóra térni a többi robotnak, ez a több mint 30ezer dolláros beruházás után valószínűleg nem a közeljövőben fog megtörténni.

Azonban egy biztos: ez lehet a biztos receptje egy népszerű étteremnek és segíthet elkerülni, hogy olyan sok panasz érkezzen az alkalmazottakra.

Videó: Robotok a kínai étteremben

Comments

comments